Hozzávalók:
- 4 db tojás
- 4 evőkanál hideg víz
- 4 evőkanál cukor
- 4 evőkanál liszt
Elkészítés:
A tojásokat kettéválasztjuk. A fehérjét habbá verjük, félretesszük. A sárgáját habosra (keverhetjük azzal, amivel a habot vertük) keverjük a cukorral, vízzel, majd a lisztet is hozzáadjuk. Apránként beleforgatjuk a tojásfehérje habot is.
175 fokra előmelegített sütőben 8-10 perc alatt megsütjük, sütőpapírral bélelt tepsin.
Ha megsült a papírral együtt a hideg munkapultra húzzuk, 2-3 percig így hagyjuk. Utána lisztezett nyújtódeszkára borítjuk, lehúzzuk róla a papírt. Feltekerjük, majd a róla leszedett papírba is belecsavarjuk. Ha teljesen kihűlt, megkenjük lekvárral és visszatekerjük. Porcukorral meghintjük.
Ne számítsunk magas nagymama piskótára, de nekem mindig sikerült ezzel a módszerrel, nem törik a piskóta és nagyon finom.
|